Így szeresd jobban (belső) gyermeked!

Szerző: narancsvirag Közzétéve:

A belső gyermek ott van mindegyikünkben, függetlenül attól, hogy hány évesek is vagyunk. Lehet, hogy jól érzi magát, de az is lehet, hogy fél, szomorú és megsebzett.

Miből ismerhető fel, hogyan gyógyítható, az kiderül az alábbi szövegből. 

Az alábbi jelekből lehet felismerni, ha segítségre, gyógyulásra van szüksége:
  • másoktól való függés, másoknak való megfelelési kényszer
  • szenvedélybetegségek, kényszeres viselkedések
  • támadó viselkedés, mások hibáztatása,
  • túlellenőrzés, bizalmatlanság, félelem, pánik
  • önzőség
  • intimitászavar
  • amikor saját magunkat büntetjük bűntudattal vagy depresszióval
  • túlzott érzelmi reakciók vagy dühkitörések
  • üresség, fásultság

A legtöbb jelenbeli stresszünk, elakadásunk, indulatunk kisgyermekkorból fakad, amikor nem értettük, nem tudtuk feldolgozni, hogy mi történt velünk. Ha akkor sértődötten, durcásan, követelőzően, félelemmel, indulatosan reagáltunk, akkor azt felnőttként is megismételjük, míg nem sikerül azt feloldani,  jobb megoldást találva átalakítani.

Hogyan szeretheted jobban és gyógyíthatod meg belső gyermeked?
  1. Szeresd magad feltétel nélkül!
  2. Fogadd el magad olyannak, amilyen vagy!
  3. Légy együttérző önmagaddal szemben is!
  4. Figyelj jobban magadra, a belső hangodra!
  5. Légy büszke az elért eredményeidre!
  6. Dicsérd meg magad minden aprónak látszó dologért is!
  7. Tudd, hogy neked is jogod van a boldogságra!
  8. Megérdemled mások odafigyelését, szeretetét!
  9. Tudj meg egyre többet magadról, szüleidről, gyerekeidről!
  10. Rendezd a kapcsolatot szüleiddel, ne vidd tovább azt a párkapcsolatodra vagy a gyerekeidre! Minden problémát ott kell megoldanod, ahol az keletkezett.
  11. Tudnod kell, hogy a szüleid a maguk módján szerettek/szeretnek téged, a képességeik, lehetőségeik szerint a legtöbbször a legjobbat akarták/akarják neked. De ők is emberek, hibázhatnak is.
  12. Tudnod kell, hogy nem árulod el a szüleidet azzal, ha beszélsz nekik sérelmeidről, ha meg akarod gyógyítani belső gyermeked!
  13. Mondhatsz egyszerre nemet a szüleidnek és igent a szüleidre!
  14. Ha meg akarsz szabadulni a haragodtól, szembe kell nézned vele, ugyanis a harag a fájdalom előszobája!  A gyógyulás fájdalommal is járhat.
  15. Az indokolatlan szorongás elfojtott agresszióra, az agresszív magatartás pedig elfojtott szorongásra utalhat! Az agresszió a harag veresége.
  16. Tanulj meg az agresszóval együtt élni, ne küzdj ellene, csak tanuld meg kontrollálni, majd levezetni, de ne fojtsd el!
  17. Ahogy önmagaddal bánsz, nagyrészt úgy bántak veled a szüleid is!
  18. Vannak olyan sebeid, amik lehet hogy sosem gyógyulnak meg teljesen, de behegednek, és életerőket mozgósítanak benned.
  19. Vannak olyan hiányaid, melyeket nem lehet bepótolni, de lehet oldani, kompenzálni.
  20. Vannak olyan jogos szükségleteid a kapcsolataidban, amik nem elégülnek ki, s ez csalódással tölt el. Ilyenkor gondolkodj el azon, hogy őt szereted-e vagy azt, hogy a szükségleteidet kielégítse.

Mi segíthet még abban, hogy jobban szeresd belső gyermeked?

Forrás: Pál Ferenc: A szorongástól az önbecsülésig

 

 

 

 

Kategóriák: kineziológia

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezár